tini_gondok.jpg

Otthoni szőrtelenítés tippek és tanácsok

Szőrtelenítés otthon

Volt időszak amikor kozmetikushoz kellett járni, ha szép sima lábakat akartunk, ma már azonban a szőrtelenítés, az epilálás és a pedikűr otthon is könnyen elvégezhető művelet. Cikkeink által hasznos szakértői tanácsokat adunk arról, hogyan gyantázzuk vagy szőrtelenítsük testünk különböző részeit.


 

Intim terület szőrtelenítése otthon

A mai modern világban szinte már megkövetelik, hogy ott is szőrtelenítsünk. Ki így ki úgy! Mint ahogy már ajánlottam egy másik cikkemben, hogy akkor még is melyiket válasszuk „a borotvát vagy a gyantát”, itt is inkább a gyantára tenném le a szavazatomat! A cikkben el lehet olvasni mindkét szőrtelenítési módszer előnyét, hátrányát. De viszont mint abban is itt is csak azt tudom mondani, hogy a gyanta itt még is csak hatásosabb fegyver a szőrszálakkal szemben! 

Igaz, hogy elég kényes terület és érzékenyebb is, sőt ilyenkor a szégyenlősséget is félre kell tenni, hisz ennél a fajta módszernél már a gyantázás végzését szakemberre kell bízni, hisz itt a legsérülékenyebb a bőrünk, így sajnos, ha saját magunknak végezzük, akkor igen csak csúnya vége lehet, mint pl.: bőrletépés, ami felér egy égési sérüléssel, véraláfutás, vérzés. Ezért elárulom, hogy a Kozmetikus, hogyan is végzi a szőrtelenítést az intim területen. Ilyenkor 2 fajta közül lehet választani.

1. típus:intim szőrtelenítés otthon, bikinivonal, intim terület gyantázása, intim terület borotválása
Van a bikini vonal körüli szőrtelenítés, amikor csak azokat a nem kívánatos szőrszálakat távolítjuk el, melyek a fehérneműinken kívülre esik. Ez nem is hangzik rosszul és nem is fájdalmas annyira, viszont még mindig marad további szőr. Ebben az esetben is olyankor megkérjük a vendéget, hogy a nadrágot vegye le, behintőporozzuk a felületet, rákenjük a gyantát spatulával a szőr növekedésének megegyező irányban, rásimítjuk a gyanta csíkot, majd kifeszítjük a bőrt és a szőrnövekedéssel ellentétesen lerántjuk egy hirtelen mozdulattal a csíkot, mellyel együtt lejön a gyanta és a szőr is! Ezt a mozdulatot 1 területen csak 2x lehet elvégezni.

Ha mindenhol kész, akkor a gyantázott részt leolajozzuk, hogy a rajta maradt felesleges gyanta foltokat eltüntessük, majd gyantázás utáni balzsammal nyugtatjuk a bőrt! Megjegyzem, hogy ha rendszerességé válik ez a művelet, akkor csak bátran húzzuk fel ilyenkor azt a bugyit, amit már úgy sem szeretünk annyira! A kozmetikus úgy sem azt fogja nézni, hogy milyen fehérnemű van rajtunk, és ez persze azért is jó, mert ha véletlen gyantás lesz, akkor nem fogjuk sajnálni, hogy a kedvenc bugyink olyan lett.


2.típus:
A másik fajta mikor a teljes szőrtelenítést vállaljuk be oda lent! Ilyenkor megkérjük a vendéget, hogy vegye le a nadrágot és a bugyit is. Nem kell szégyenlősködni, hisz ilyenkor a kozmetikus csak is arra fog törekedni, hogy eltávolítsa a felesleges szőrt minél gyorsabban. Itt is az a mozdulat sor fog megtörténni, azaz a hintő porozás, gyanta felkenése, gyanta papír csík rásimítása, majd a tépés. Ilyenkor a vendég segítségét is igénybe vehetjük, ha esetleg a hüvely nyílása körül is szeretnénk megszabadulni a szőrtől és be is vállaljuk, hisz minél közelebb kerülünk hozzá annál érzékenyebb, fájdalmasabb lesz, ezért ilyenkor annyit tudunk segíteni a kozmetikusnak, ha ott, megfogjuk a bőrt és kifeszítjük mi is, ahol éppen mutatja!

intim szőrtelenítés otthon, bikinivonal, intim terület gyantázása, intim terület borotválásaSaját tapasztalat alapján, aki rendszeresen igénybe veszi ezt a fajta szőrtelenítést és esetleg ez előtt a borotválás volt az eddigi módszere, ami által sajnos túlzottan is megerősödik, sűrűsödik a szőrzet akkor vele megbeszélem, hogy fokozatosan fogunk tudni eljutni a hüvely nyílás körüli szőrzet eltávolítására! Ez általában típus függő, hogy mennyire erős ott a szőrzet, mennyire lehet minél hamarabb ott is leszőrteleníteni. Van, akinél már az első alkalomnál ez megoldható, de van, akinél a sokadik teljes gyantázás után jutunk el odáig! Addig, amíg sajnos nem jutunk el a végleges állapotig, addig a vendég saját magának ott leborotválja. Mint minden gyantázási művelet után itt is a területet beolajozzuk, majd jól bekenjük nyugtató balzsammal.

Az intim területen való szőrtelenítés legjobb módszere a gyanta, már csak az eredményért is megéri. Sajnos az első alkalom, mint minden más területen a legfájdalmasabb, de egy idő után mivel a szőr vékonyodni fog, kopni fog, nem lesz már olyan sűrű ezért sokkal jobb lesz. Elsőnek biztos, hogy le kell győzni az intimitást, de ilyenkor ezt csukott ajtó mögött végzik, a kozmetikus pedig csak a munkájára fog összpontosítani és ez idővel oldódni fog! A párod pedig biztosan örülni fog neki, hogy ott is szőrmentes leszel!

Ilyenkor is figyelembe kell venni, hogy aznap és esetleg másnap is érzékeny lehet majd a bőr, tehát vigyázni kell vele. Otthon ne kezeljük, ne kenjük be semmilyen zsíros krémmel, csak is gyantázás utáni balzsammal, amit szinte minden fodrász kellékesben beszerezhető!

Figyelmeztetek mindenkit, hogy otthon az intim területen való szőrtelenítést gyantával csak is akkor alkalmazza, ha már biztosnak érzi magát és tudja is, hogy hogyan kell azt végezni, hisz sérüléseket okozhatunk magunknak! Inkább bízzuk szakemberre!

 

Otthoni arcápolás tippek és tanácsok


Arcápolás


arcpakolások, otthoni fogfehérítés, pattanások kezelése

Hajápolási praktikák otthonra


Hajápolás


hajpakolások, hajvédelem, egészséges haj

Otthoni mozgás és egészség tippek és tanácsok


Mozgás és egészség


edzéstervek, étrendek, gyakorlatok

Szőrtelenítés házilag

Epilálás, Pedikűr, Epiláció

A szőrtelenítéshez szükséges termékeket és eszközöket áruházakban is beszerezhetjük, és akár otthon, saját magunk is elvégezhetjük. A szőrtelenítés technikája függ attól is, hogy melyik testrészünket szeretnénk kezelni. A nők nagy része nem szeret minden napot a macerás és gyakran irritációt okozó borotválással kezdeni, ezért a jóval hosszabb ideig tartó gyantázás mellett dönt. A gyantázást követően 4 hét mire a szőr újra elkezd növekedni. Gyantázással elsősorban a szemöldök, a hónalj, a kezek, a csípő, a lábak, a has, a bikinivonal, valamint az arc szőrteleníthető. A gyantázás mellett az epilálás is igen népszerű. Cikkeinkben szót ejtünk a helyes gyantázás menetéről, egyéb szőrtelenítési módszerekről, illetve arról is, hogy mit tehetünk a benőtt szőrtüszők kezelésének érdekében. Kozmetikus munkatársunk segítségével az otthoni pedikűr elsajátításához is hasznos tippeket adunk!

Címkék: szőrtelenítés, epilálás, pedikűr, epiláció, gyantázás, szőrtüsző kezelés, szőrtelenítés otthon, borotválás házilag